1 év haladék a hatályosításra

2017.08.01.

1 év haladék a hatályosításra

A korlátolt felelõsségû társaságok (kft.) és a civil szervezetek is egy év haladékot kaptak az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) azon rendelkezéseinek átvételére, amelyek határideje eredetileg idén március 15-én járt volna le. A döntés értelmében a kft.-knek legkésõbb 2017 tavaszáig kell hárommillió forintra emelniük törzstõkéjüket.

A képviselõk a Fidesz kezdeményezésére 175 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül fogadták el a Ptk. hatálybalépésével összefüggõ törvénymódosítást.
 
Az elõterjesztõk egyike, Gulyás Gergely, a kormánypárt frakcióvezetõ-helyettese szerint a kft.-knek azért kellett haladékot adni, mert számos jelzést kaptak arról, hogy a társaságok nem tudnak idõben eleget tenni a Ptk. elõírásainak.
 
A Ház döntésével egyértelmûvé tette azt is, hogy a korlátolt felelõsségû társaságokat terhelõ kötelezõ tõkeemelés után járó magas, 40 ezer forintos illetéket akkor sem kell megfizetni, ha a cég egyéb adatváltozást is bejelent, és ezen esetek többségében is az általános változásbejegyzési illetékmérték, vagyis 15 ezer forintot kell fizetni.
 
A Fidesz alelnöke korábban azt is elmondta, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) február 19-i tájékoztatása szerint a 81 ezer magyarországi civil szervezetbõl 53 ezer, vagyis az érintettek 65 százaléka nem hajtotta még végre az elõírt változtatásokat. Hangsúlyozta, a változtatás nélkül ezen civil szervezetek mûködése jogellenessé vált volna.
  

2016-03-02 10:57:17

vissza

Blog

Inauguriamo un nuovo equity partner!

Inauguriamo un nuovo equity partner!

JTK&Partners | 2024.03.07.

La dott.ssa Dorottya Kiss LLM., avvocato, avvocato specializzato in appalti pubblici, è ora equity partner dello Studio legale JÁMBOR TÓTH KOLLÁTH a partire dal 1° marzo 2024.

Részletek >
NUOVO ASSOCIATE NEL TEAM DI JTK & PARTNERS

NUOVO ASSOCIATE NEL TEAM DI JTK & PARTNERS

JTK&Partners | 2024.02.26.

Per il 2024, JTK & PARTNERS inizierà l`anno con un altro avvocato. Dottoressa Alexandra Bajtainé Cserjés ha superato l`esame di abilitazione alla professione forense nel 2023 e da allora contribuisce al crescente successo del nostro studio con il suo impegno professionale e le sue eccellenti competenze di avvocato.

Részletek >
JÁMBOR TÓTH KOLLÁTH Ügyvédi Iroda
Nome *:
Telefono *:
Email *:
Descrizione del problema: *:

I campi contrassegnati da un asterisco (*) sono obbligatori!